Mennyit ér az imádság?

Megosztás

Az egyedüli ember, aki próbálta ezt megmérni, még mindig nem tudja. Egyszer azt gondolta, hogy kitalálja.

Ez akkor történt, amikor volt egy kis zöldségüzlete a város nyugati végén. A világháborút követő karácsony előtti héten történt mindez.

     Egy fáradt kinézésű asszony ment az üzletébe és kért annyi élelmiszert, ami elegendő ahhoz, hogy karácsonyi vacsorát készítsen a gyermekeinek. Az üzletes megkérdezte tőle, hogy mennyit tud rá költeni. Az asszony ezt felelte: “Férjem meghalt a háborúban, semmit nem tudok fölajánlani, csak egy kis imádságot.“

     Az üzletes megvallotta utólag, hogy nem nagyon volt szentimentális azokban a napokban. A zöldségüzletet nem lehetett fönntartani imádságok alapján. Ezért így szólt: “Írja le egy papírra“, aztán folytatta munkáját. Legnagyobb meglepetésére az asszony elővett ruhája zsebéből egy papírlapot és átadta az üzletesnek, miközben ezt mondta: “Már meg is írtam az éjszaka, amikor őrködtem beteg gyermekem ágyánál.“

     A zöldséges átvette a papírt, mielőtt fölocsúdott volna meglepetéséből, és aztán már sajnálta is, hogy ezt kérte. Mert mit tudna csinálni az imádsággal, és mit tudna rá válaszolni. Aztán egy ötlet fogamzott meg benne. A mérleg egyik tányérjára, a súlyok helyére tette a papírlapot anélkül, hogy elolvasta volna és így szólt: “Meglátjuk, mennyi élelmiszert ér az imádság.“

 

     Legnagyobb meglepetésére a mérleg nyelve nem mozdult, amikor rátett egy kenyeret a másik tányérjára. Zavarában és meglepetésében újabb élelmiszereket rakott rá, amit csak elérhetett hirtelen a kezével, mert közben a vásárlók is figyelték. Próbált kemény lenni, de sem sikerült neki. Arca elvörösödött és dühös volt, mert meglátszott rajta a zűrzavar. Végre így szólt: “Ez minden, amit a mérleg képes megmérni. Itt van egy zacskó. Tegye bele az élelmiszereket, mert el vagyok foglalva.“ Az asszony mélyet sóhajtva és könnyek között kézbe vette a zacskót és kezdte belepakolni az élelmet, közben ruhájának az ujjával törölgette a szemét. Az üzletes nem akart odanézni, mégis észrevette, hogy elég nagy zacskót adott az asszonynak, és nem telt meg egészen. Ekkor odagurított neki egy nagy sajtot, anélkül hogy szólt volna. Amikor az asszony távozott, az üzletes megvizsgálta a mérleget. Vakarta a fejét és meglepetésében fölfedezte a titkot. A mérleg eltört.

     A zöldséges ma már idős ember. Haja fehér, de még mindig ugyanazon a helyen vakarja a fejét, amint visszaemlékezik az esetre. Sohasem látta az asszonyt ismét, de azelőtt sem találkozott vele. Mégis egész életében jobban emlékezett az asszonyra, mint bárki másra a világon, és gyakran gondolt rá. Tudta, hogy ezt az esetet nem ő találta ki, mert még mindig megvolt az a papírlap, amire az asszony az imádságot írta:

“Kérlek, Uram, add meg a mi mindennapi kenyerünket nékünk ma!“ (Máté 6: 11).

Keresés